1948-ban tért haza Fehéroroszországból, és először  a stuttgarti Waldorf-iskolában, mint iskolaorvos dolgozott egészen 1955-ig. Ebben a korszakban fejlesztette ki az ún. “vádlimasszázst”. Az ifjúság, de legfőképpen a gyermekek még évekig szenvedtek a háború traumáitól, mivel a Földdel való kapcsolatuk nem tudott helyesen kifejlődni. Ezt sokféle tünet megnyílvánulása is alátámasztotta.  A vádlimasszázs segítségével tehát az embereket újra “talpra lehetett állítani” és megújítani a Földdel való kapcsolatukat. Hamarosan azt is felfedezték, hogy a vádlik az egész emberről nagy részletességgel nagyon sokat elárulhatnak. Ennek a felismerésnek a segítségével a hát diagnosztizálása is kiegészülhetett. Ekkor lett a váltás a masszázs komoly elemévé, amely a hát és a lábmasszázs váltakozását hozta. Ettől kezdve Dr. Pressel alapvetően úgy dolgozott, hogy minden alkalommal először a lábat, majd ezután a hátat masszírozta meg, közbeiktatva minimum három éjszakányi pihenőt, amely alatt a “testek” ( a teljes ember) ezt a kezelést fel tudták dolgozni, és magukévá tették. Nagyon ritka alkalmakkor tett ugyan olyan kivételeket, amikor a kezelést 2:1 ritmusban alkalmazta, amikor úgy érezte, hogy “ az alsó”, vagy a “felső” embernek némileg több figyelemre, vagy megerősítésre van szüksége.

A későbbiek során,  a kéthetes tanfolyamokon természetesen lehetetlen volt két kezelés közé három napos szünetet beiktatni. Ezért magától értetődően az egyik napon csak a lábmasszázst gyakorolták,  a másikon pedig a hát kezelését. Ez a fontos szabály egyébként az antropozófia által kialakított emberképre támaszkodik, ezért ennél a kezelésnél a láb - illetve a hátmasszázs soha nincs kombinálva (alsó/felső ember). A deréknál húzódó határt szigorúan be kell tartani.

Ezeknek az alapvető szabályoknak az értelméről ( az alsó és a felső ember szétválasztása, láb- és hátmasszázs váltogatása, a Földhöz való kapcsolat helyreállítása érdekében) Lies Pressel részletesebben is ír egyik cikkében.

Ez Dr. Pressel módszerének alapköve, de mindez természetesen nem vonatkozik más masszázsokra, melyek más célok érdekében más fogásokat alkalmaznak. Dr. Pressel módszerében a  lábmasszázs és a hátmaszázs ellentétes irányban egymás felé működnek, és ezek váltakozása egy gyógyító “ingázó” áramlást indít meg az emberi testben. A lemniszkáta ezek mellett elárulja nekünk (lásd képen), hogy ami az emberi testben balra fent van jelen, az  átalakult formában jobbra lent  is megmutatkozik, és fordítva. Ennek észleléséhez a terapeutának igen kifinomult, gyakorlott megfigyelőképességre van szüksége.

A masszázs folyamán tulajdonképpen a testnek csak a hátoldalát kezeljük, mivel itt találjuk azokat a területeket, ahol az ún. “megkeményítő erők” a leginkább hatnak ránk. Bizonyos testtájak  kifejezetten fontosak, míg mások kevésbé, vagy egyáltalán nem esnek kezelés alá. A legfontosabb testtájak a következők: az Achilles-ín, a vádli csontközeli pereme, ettől kissé távolabb pedig a keresztcsont és környéke, a derékvonal, a medencecsont pereme, majd az egész gerinc a veséktől felfelé egészen a koponyaalapig, itt a hetedik nyakcsigolya és környéke különös figyelmet igényel. Ez tehát nem egy “wellness kezelés”, hanem a testnek a “kevesebb több” mottó alapján kialakított célzott kezelése-ápolása.

 A masszázs egyik alapeleme ebben mutatkozik meg: amit a testnek az egyik táján végrehajtunk, az valahol máshol fejti ki hatását. Ugyanígy egy bizonyos helyen képesek vagyunk kitapogatni azt, aminek az eredete viszont egész máshol található. Tehát egy megkeményedett, csomós szövet (izom) különböző behatások következtében, különböző összefüggések felismerése által, lépésenként “dekódolhatóvá” válik,  éppen úgy, mint egy hieroglifa, amelyet a  figyelmes terapeuta képes beszéltetni, igazi valójáról kivallatni.