Dr Pressel ifjú korában (1922-ben) kapott először egy olyan masszázst, amely egyben egy impulzust is jelentett számára, és amelyet a továbbiakban feladatának érzett. 1933-ban, Bayreuth-ban megindított praxisában, a legtöbb páciens oldalfekvésben kapott hátmasszázst (lásd képen).

Egy Königsberg-i bába avatta be őt annak idején a köpölyözés módszerébe, amely Németországban akkoriban már szinte teljesen elfelejtődött, és amellyel sokáig kísérletezett,  hogy tapasztalatokra tegyen szert. Ebben az időben ismerkedett meg az antropozófiával is, mely élete vezérfonalává vált. Innen eredt az euritmiához, és gyógy-euritmiához fűződő későbbi kapcsolata is, melyet élete során egyre inkább elmélyített. A szóbeszéd úgy tartja, hogy nem kívánt belépni az Antropozófiai Társaságba, mert az ott feszülő ellentéteknek és nézeteltéréseknek nem kívánt részévé válni. Ezt a korszakát a későbbiekben szinte soha nem említette, nem is igen merték erről faggatni. Ekkoriban még Dr. Anneliese Rausch volt a felesége, ebből a házasságból két gyermek született, egy zeneileg nagyon tehetséges fiú, és egy -  feltehetően védőoltás által erősen megnyomorított -  leány. Köztudott, hogy a Wagner család bizonyos tagjait is kezelte. Sem leánya, sem pedig egyik sógornőjének fogyatékosan született gyermeke nem esett áldozatául az akkori “tisztító akcióknak”.

Talán a fent említett Wagner kapcsolat ( a család köztudottan jó kapcsolatot ápolt a nácikkal)  óvta meg őket ettől a sorstól. Ez megmagyarázza azt is, hogy Dr. Pressel miért nem utasíthatta el a fent említett család kezelését, hiszen ez mindkét gyermek életébe kerülhetett volna. A második világháborúban besorozták, és felcserként a lengyel frontra került. Goethe, Steiner és Novalis kéziratai kísérték őt ezen az úton, ahol bár betegeket és sérülteket ápolt, de saját felfogása szerint nem gyógyíthatott. Arra kényszerült, hogy kézigránátot is hordjon magával, bár elmondása szerint ezt sohasem kellett használnia. Két héttel a háború befejezése előtt szovjet fogságba került. Körülbelül ebben az időben felesége és gyermekei egy szövetséges bombatámadás áldozatai lettek, erről csak később szerzett tudomást a fogolytáborban. Egyszer megemlítette, hogy milyen hálás volt, amiért a táborban sem őt, sem fogolytársait nem érték brutális atrocitások. Valószínüleg a nyelvek iránti fogékonyságának köszönhette, hogy némiképpen emberibb körülmények között tölthette fogságát, mivel sok erőt fektetett abba, hogy az orosz nyelvet elsajátítsa, és hogy fogolytársai és az orosz tisztek között egy bizonyos szintű kommunikációt fenn tudjon tartani. 

Ezen kívül hegedűjátékával próbálta fogolytársait kultúrális élményhez juttatni. A hangszert háromszor is elkobozták tőle, ám az általa sosem használt dohányadagok segítségével mindig újra visszaszerezte. A hároméves fogság során az ő feladata volt, hogy  a fogolytábor ispotályát működtesse. A gyógyító munka egyik segédeszköze a  hátmasszázs lett, ennek módszerére több fogolytársát is kiképezte. Értelmes és értékes munkát végezhettek, és ugyancsak értékes átélések és felfedezések jutottak osztályrészükül ebben az időszakban, annak ellenére, hogy se masszázspad, sem törülköző, sem melegvizes flaska, sem pedig olaj nem állt rendelkezésükre, többnyire átfagyva, és éhesen dolgoztak, szűkös, mocskos körülmények között, ahol sem nyugalom, sem pihenés nem volt lehetséges. A fogság után sok évvel is a világ legkülönbözőbb tájairól érkeztek hozzá képeslapok , amelyekben régi fogolytársak fejezték ki hálájukat munkája és szellemi tevékenysége (pl a Faustból  és hasonló történetekből való felolvasások) miatt, amelyekkel a nehéz időket könnyebbé tudta tenni.

Lásd még a Fehéroroszországról szóló fejezetet.